2014. február 16., vasárnap

Cal looker - próbafújás

Úgy döntöttem, hogy a hétvégét rászánom a bogaram festéséhez vett anyagok tesztelésére. Ezt főként a színhelyesség ellenőrzése miatt akartam meglépni, mert a rádiótakaró hátára edző nélkül felmaszált festék alapján nem tudtam egyértelmű véleményt alkotni. A próbafújást 2 oldalról közelítettem meg: Egyrészt a készülő bicajom vázát fújtam le, felhasználva a komplett rendszert a passziváló alapozótól kezdve, a gitten át, egészen a kikevert színig.


Másrészről az itthon lévő hátfalat, amit csavarozható formában kap majd az autó, részben szintén lefújtam egy kis alapozás és vizes csiszolás után. Ha ezt az elemet felcsavarom majd a sárvédő mellé, az megmutatja, hogy kell-e korrigálni a színen.


Ahhoz képest, hogy egy nem éppen steril garázsban, életemben először használva 2K-s anyagokat, az eltűnt szórópisztolyom helyett a legolcsóbb barkácsáruházival fújtam, nem is lett rossz. Sőt.

2014. február 13., csütörtök

Cal looker - festék

Megvettem az anyagokat a Cal looker motorterének kifestéséhet. Próbának lefújom vele a bicajomat, aztán jöhet végre az évek óta halogatott bogaram.


Porfestés

Megérkeztek a burkoló lemezek a porszóró műhelyből. Szépek.





2014. február 10., hétfő

1,6 Vintage Speed - aki öreg motort tuningol

A Vintage Speed motor egy korai F kódú blokkból épül. Van sok apró dolog, amit módosítani kell, hogy közelítsünk a modernebb blokkok szintjéhez. Az egyik ilyen rész az olajpumpa körül van. Az összes modern tuning alkatrész M8 tőcsavarokhoz passzol, de ennél a motornál még M6 tőcsavarok rögzítik a kérdéses egységet. Semmi gond, fúrjuk fel a motorban a menetet és cseréljük ki a tőcsavarokat. Meg is történt, de, de, de... Más a tőcsavarok kiosztása is. Szóval alakíthatjuk át az összes alkatrészt. Kezdjük a fedéllel.


2014. február 9., vasárnap

1,6 Vintage Speed - szívócsövek

Dolgoztam a VS motor szívócsövein. A motor korábban 1,3 hengerfejekkel volt szerelve, de mostanra már nagyobb szelepekkel és felbővített szívócsatornákkal rendelkező 1,6 fejek vannak a boxer 2 végén. Elkezdtem hát a 34-es EMPI karbik szívócsöveit is feltúrni. A korábbi 28-as legszűkebb belső átmérővel bíró szívócsöveket sikerült a legszűkebb részeken is 32mm átmérőjűre felpiszkálni. Így már összhangban van a hengerfejjel és a karburátorban lévő venturival egyaránt. A képeken az egyik szívócső egy kis polírozás híján készen van, a másik még nyers.





Dupla karburátorok - IDF/DRLA

A 2 nagy karbi típus közül, melyeket a leggyakrabban használunk levegős Volkswagen motorokon, én a Dellortokat szeretem jobban, azokat tartom jobbnak. Ennek sok oka van, amit párszor már kifejtettem itt-ott. Amikor erről beszélek, általában úgy zárom a mondandómat, hogy minden előnyt, hátrányt félretéve, ha szétszedünk egy DRLA és egy IDF karburátort, akkor már ránézésre is a DRLA-ban minden igényesebben van kialakítva. Persze ettől még nem jobb az egyik a másiknál, de érdekességképpen lefotóztam 1-2 részletet Dellortonál és Webernél egyaránt.

A gyorsító rendszer ugyanúgy néz ki a rudazatig, illetve membránig. Aztán a golyós visszacsapó szelepnél és a befecskendezőnél van némi különbség. Talán pont a rugóval kiegészített súly miatt nem jellemző annyira a Dellorto karburátoroknál a becsöpögés, illetve a befecskendező fúvóka menetes rögzítése is bizalomgerjesztőbb a sima bedugós kivitelhez képest (arról nem is beszélve, hogy Dellortonál nem kell leszerelni a fedelet az alkatrész kiszedéséhez).

Dellorto DRLA
Weber IDF
A két karburátornál az úszó elhelyezkedése, illetve annak a rögzítése is különbözik. Dellortonál 2 csavar rögzíti íz úszót, és a 2 csavar menete is különbözik, ezáltal nem felcserélhetőek. Sőt, a csavart még seeger-gyűrű is biztosítja. Weberéknél ezt megoldották 1db réz pálcával. Működni ugyanúgy működik a kettő, de az úszó elhelyezkedése miatt a Dellortok kevésbé érzékenyek a kanyarok miatti benzinmozgásokra az úszóházban.

Dellorto DRLA

Weber IDF

2014. február 6., csütörtök

1,6 Vintage Speed - Sebring

Csabi meghozta a kipufogót a motorhoz. Nagyon tetszik ez a klasszikus stílusú, de okos kis kipufogó. Már az is árulkodó, hogy a 2. és 4. henger leömlőibe beletették a plusz csőhosszt, hogy összhangban legyenek az 1. és 3. henger hosszú leömlőivel.
De ami a legjobb: A sűrítés növelt motoroknál mindig probléma, hogy a kipufogót nem lehet feltenni, feszül, mert a 2 hengerfej távolsága kisebb mint gyárilag. Még csak a csomagtartóban volt a Sebring, de már azon agyaltam, hogy  hol tudom majd úgy megvágni, hogy a lehető legkevesebb gányolással járjon a felszerelés. Erre mi történik, felpróbálom és tökéletesen passzol a motorra. A 2 csonk távolsága pont az 1,6 és az 1,2 csatlakozó csonkok távolsága között van. Ohh Yeah...


7 hét

Igen, 7 hét múlva ilyenkor már Londonban leszek. Addig is a kedvcsináló:


2014. február 2., vasárnap

Formel Vau - hírek

Apu összefűzte a Formel Vau főtengelyét, majd a blokkot is. A motorba bekerült a hullámtörő lemez, a könnyű tőkék, a könnyített hajtórudak és lendkerék is. A hengerfej a szelep oldalról és a szelepvezetők körül meg van túrva, össze van szerelve a rövid szelepvezetőkkel. A szívócsonk felől van még vele egy kis munka.





Cal look bicaj 2. - lehomokolva